BAROMFI GÉNMEGŐRZÉS.
A Magyar Haszonállat-Génmegőrző Egyesület (MGE) (2017-ig Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete) 1997 évi meg alakulása óta több konzorciális kutatási program résztvevőjeként vizsgálta a régi magyar baromfifajták populációgenetikai hátterét, termelési tulajdonságait, és kidolgozta a termék előállítás feltételeit, a Hungarikum baromfi termékek (HU-BA) programot. Vietnami partnerekkel TéT pályázatok keretében a magyar baromfifajták trópusi adaptációs lehetőségeit kutatja Délkelet-Ázsiában. 2014-ben a gödöllői Haszonállat génmegőrzési Központtal és székely tenyésztő partnerekkel elindította a Géngyűrű programot, a székelyföldi régi haszonállat tájfajták génmentését és kutatását. A feladatbővítés indokolta az egyesület 2017-ben elfogadott névváltoztatását.
A pályázat részletei a következők:
• A pályázat címe: „A magyar és vietnami helyi haszonállatfajtákra alapozott, az élelmiszertermelés hatékonyságát növelő közös kutatás és fejlesztés a baromfitenyésztésben és az akvakultúrában”
• Projekt azonosító:(TéT 2017-2.3.3-TÉT-VN-2017-00004)
• A pályázat megvalósítási ideje: 2019. január 1. – 2023. december 31.
• Konzorciumvezető: NBGK,
• Tagok: MATE, MGE.
• Összes támogatás: 61.781.128 Ft
Az együttműködés a genetikai erőforrások megőrzése területén Magyarország és Vietnam között a hosszú múltra tekint vissza, az 1990-es évek végén kezdődött. „A magyar és vietnami helyi haszonállatfajtákra alapozott, az élelmiszertermelés hatékonyságát növelő közös kutatás és fejlesztés a baromfitenyésztésben és az akvakultúrában” című TéT projekt ennek a kutatás-fejlesztési együttműködésnek a folytatása.
A projekt 2023-decemberében fejeződik be. Magyar konzorciumi tagok a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (mint konzorciumvezető), a Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület (MGE), a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete (NAIK-HAKI), valamint a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke, az utóbbi két résztvevő azóta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) része. Vietnami részről a konzorciumvezető a Research Institute for Aquaculture No1 (RIA1), résztvevő intézmények a National Institute of Animal Science (NIAS) baromfikutatási központjai (Dai Xuyen és VIGOVA) és a Tra Vinh Egyetem. Elsődleges feladata a két ország édesvízi hal – ponty fajták, harcsafajok – és baromfi (tarka magyar kacsa) genetikai erőforrásainak cseréje; biotechnológiai eljárások alkalmazása a szelekcióban és a genetikai erőforrások megőrzésében; a magyar fajták adaptációjának vizsgálata Vietnam trópusi és szubtrópusi területein; az élelmiszertermelés genetikai erőforrásainak diverzifikálása mindkét országban, a géntartalékok cseréje révén.
Magyarországon a tarka magyar kacsát csak génbanki állományként tartják. A fajta honosítása Vietnamban hozzájárulhat az árutermelésben való hasznosításához, ami biztonságosabbá teszi a génmegőrzést. Az afrikai harcsa vietnami vonalainak valamint Clarias macrocephalus harcsafaj behozatala növeli a hazai haltenyésztés termelési potenciálját, illetve annak diverzitását, ami javíthatja a haltermelők versenyképességét és ha áttételesen is, de növelheti a halfogyasztást Magyarországon.
Vietnamban a tarka magyar kacsa megfelelő genetikai erőforrás lehet kiváló minőségű kacsahús előállítására, és nagy társadalmi-gazdasági hasznot jelenthet a vietnami termelők számára, különösen a hátrányos helyzetű területek kisgazdaságaiban. A ponty esetében a magyar fajta kiváló minőségű genetikai tartalékot jelent, lehetővé téve a vietnami helyi fajták javítását.
A konzorciumvezető honlapja: https://www.nbgk.hu/hazai-palyazatok/
A Délkelet-ázsiai országokban, a világ földterületének kb. 4 százalékán (Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Fülöp-szigetek, Vietnam) él a világ mezőgazdasági népességének kb. 10 százaléka (FAO, 2007b). Ezek az országok a népességük, a földterületük nagysága, az egy főre jutó GDP, a kormányzati rendszer és a vallás tekintetében rendkívül sokszínűek, de hasonlóak abban, hogy gazdag a biodiverzitásuk és jelentős baromfi genetikai erőforrásokkal rendelkeznek. Alders és Pym (2009) szerint Délkelet-Ázsiából más országokba is elterjeszthetők baromfifajták. A világ pulykafajtáinak 3, a tyúk és lúdfajták 5 és a kacsafajták 14 százaléka található meg Délkelet-Ázsiában. A régióban leírt 163 őshonos baromfifajtából 2 fajta a kritikus/kritikus-megőrzött; 6 fajta a veszélyeztetett kategóriába tartozik, míg 90 fajta státusza ismeretlen (FAO, 2007b). A közölt adatok azonban valószínűleg alábecsülik a valós helyzetet, elsősorban az információhiány miatt. Vietnamban 37 őshonos tyúkfajta státusza veszélyeztetett (Lan Phuong és munkatársai, 2015b).
A legtöbb Délkelet-ázsiai ország trópusi éghajlatú. A monszun alakítja a klímát, jellemző a magas hőmérséklet, a nagy páratartalom és sok csapadék az egész évben. A baromfitenyésztés számára ez az éghajlat kedvezőbb a kontinentális klímánál (min pl. a magyarországi éghajlat). Korábbi vizsgálatok szerint a magyar fajták tojói Vietnamban több tojást tojnak, mint az eredeti élőhelyükön, Magyarországon, lényegesen vastagabb tojáshéjjal, ami védelmet nyújt a trópusi éghajlati hatásokkal szemben (Dong Xuan és munkatársai, 2017a).
Délkelet-Ázsiában a baromfi a legjelentősebb állati fehérjeforrás, ami az alacsony termelési költségeknek, a helyi életstílusnak, a népességnek, a kereskedelmi és kommunikációs viszonyoknak köszönhető. A régióról azt tartják, hogy a világon a legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkezik az állattenyésztés területén (Tangendjaja, 2010). Bár Délkelet-Ázsia baromfitermelésének nagyobb része iparszerű termelésből származik, párhuzamosan léteznek a kisgazdaságok és a családi gazdálkodás is, melyek évszázadok óta szerves részei a helyi baromfitenyésztésnek (Wilson, 2007; Bett és munkatársai, 2014). Ez az együttélés előreláthatólag a jövőben is működni fog, az őshonos fajták pedig nagy szerepet játszhatnak a kisüzemi termelésben.
Az ázsiai gazdasági válság ráadásul több Délkelet-ázsiai országot a hagyományos fajták hasznosításának újra gondolására sarkallta, pl. az ipari fajtákkal való keresztezésben (FAO/UNEP, 2000). Egyre több kormányzat és intézmény hozott politikai döntéseket és kezdett génmegőrzési programokba, valamint támogat olyan kutatásokat, amelyek az őshonos genetikai erőforrások jobb megismerését szolgálják (FAO, 2003a; FAO, 2003b; FAO, 2003c; FAO, 2004). A fentiekben vázolt kedvező feltételek miatt Délkelet-Ázsia ígéretes választás lehet az ex situ baromfi génmegőrzés célterületenként.
együttműködés a „Kutatás a Fejlesztésért” (R&D) területén
Az utóbbi két évtizedben hagyományossá vált Magyarország, konkrétabban a HáGK (korábbi nevén Kisállattenyésztési Kutatóintézet, KÁTKI) és a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete (MGE) baromfikutatási együttműködése egyes Délkelet-ázsiai országokkal, különösen Vietnammal: Állattudományok Nemzeti Intézete (NIAH, majd NIAS); Thuy Phuong Baromfikutató Központ (POREC); Can Tho Egyetem (CTU), Tra Vinh Egyetem (TVU), 1. számú Akvakultúra Kutatóintézet (RIA1) és Laosszal: Nemzeti Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet (NAFRI). A közös programokban résztvevő szakemberek egy része Magyarországon szerzett diplomát, vagy vett részt képzésben.
A magyar és a vietnami kormányok által támogatott nemzetközi projektek révén Magyarország, Vietnam és a Laosz szakintézményei kidolgoztak egy háromoldalú együttműködést, a „Mezőgazdasági Kutatás a Fejlesztésért (ARD)” programot. A program olyan optimális körülmények kialakítását jelenti, ami segíti a fenntartható mezőgazdaság megőrzését a fejlődő országokban (Dong Xuan és Szalay, 2007). A sokrétű együttműködés program keretében a HáGK és Délkelet-ázsiai partnerei 10 nemzetközi konferenciát szerveztek az elmúlt 20 évben (3. táblázat), valamint 5 magyar őshonos baromfifajta eredményes honosítása történt meg Vietnamban és Laoszban.
3. táblázat.
A HáGK és Délkelet-ázsiai partnerei által szervezett nemzetközi konferenciák felsorolása
A közös adaptációs kutatások eredményei szerint a régi magyar baromfifajták kiválóan alkalmazkodtak a Délkelet-ázsiai körülményekhez, extenzív tartási körülmények között termelésük meghaladta a várakozásokat. Magyar szakemberek segítettek a technológia kidolgozásában és a helyi gazdálkodók oktatásában. A kutatási eredmények és termelési tapasztalatok kiváló alapot szolgáltatnak további együttműködések kialakítására a régió más országaiban is.
ex situ, in vivo génmegőrzési programjainak eredményei
Az őshonos magyar tyúkfajták nem csak kiváló húsminőséggel rendelkeznek mind forró mind hűvös időjárás mellett (Báldy, 1954; Szalay, 2015), de viszonylag jó tojástermelési képességgel is (Lan Phuong és munkatársai, 2014; Bódi és munkatársai, 2015). A magyar parlagi gyöngytyúk (MPGy) volt az első, Vietnamban honosított magyar baromfifajta a Délkelet-ázsiai ex situ génmegőrzési program keretében. A gyöngytyúk nem jelenthetett veszélyt a helyi tyúkfajtákra, mivel az azokkal való esetleges véletlen kereszteződésből származó utódok nem termékenyek (Szalay és Dong Xuan, 2007). A MPGy sikeres adaptációja után a magyar rézpulyka (RP), a magyar bronzpulyka (BP) és a fogolyszínű magyar tyúk (FMTy) exportjára került sor néhány évvel később. A magyar baromfifajták tojásait repülőgépen szállították Észak-Vietnamba, és a Thuy Phuong Baromfikutató Központban (POREC) keltették ki. A vizsgálatok során az állatokat a POREC szigorúan elkülönített kísérleti telepén nevelték és tartották. Az életképességet, a növekedési erélyt, vágási paramétereket, a termelt tojás mennyiségét és a tojástermelési százalékot (a honosított tojók százalékában kifejezve) a 4. táblázatban és a 3. ábrán mutatjuk be. A Vietnamban vizsgált magyar baromfifajták jó életképessége (nagy túlélési aránya), megfelelő termelési és szaporasági tulajdonságai igazolják kiváló alkalmazkodóképességüket Észak-Vietnam szubtrópusi klímájához.
4. táblázat.
Az Észak-Vietnamban (Thuy Phuong Baromfikutató Központ) nevelt magyar parlagi gyöngytyúk (MPGy), a magyar rézpulyka (RP), a magyar bronzpulyka (BP) és a fogolyszínű magyar tyúk (FMTy) életképessége, testsúlya, vágóarányai és tojástermelése (Tien és munkatársai, 2007a és 2007b; Tien és munkatársai, 2010; Dong Xuan és munkatársai, 2017a nyomán).
3. ábra.
Az Észak-Vietnamban (Thuy Phuong Baromfikutató Központ) nevelt magyar parlagi gyöngytyúk (MPGy), a magyar rézpulyka (RP), a magyar bronzpulyka (BP) és a fogolyszínű magyar tyúk (FMTy) tojástermelésének alakulása a szaporodási időszakban (Tien és munkatársai, 2007a és 2007b; Tien és munkatársai, 2010; Dong Xuan és munkatársai, 2017a adatai alapján)
Az Észak-vietnami sikeres adaptációs vizsgálatok eredményei alapján a HáGK az MGE-vel, a POREC-kel, a CTU-val és a TVU-val együttműködve Délnyugat-Vietnamba, trópusi körülmények közé (Dong Nai-ba és a Mekong-deltába) is szállított magyar gyöngytyúkot és fogolyszínű magyar tyúkot adaptációs vizsgálatokra. A helyi teszt-tartókat a POREC képezte ki, és az egész vizsgálatot a HáGK és az MGE szakemberei felügyelték. Az eredmények szerint a MPGy túlélési aránya 97,8, a FMTy-é pedig 99,8 % volt (Dong Xuan és munkatársai, 2015; Dong Xuan és munkatársai, 2017a). Az eredmények Dong Nai-ban elmaradtak a Mekong-deltában megfigyelt eredményektől. Ez a különbség elsősorban a tartási különbségeknek tulajdonítható. A továbbiakban a FMTy és a vietnami helyi Mia fajta keresztezéses vizsgálatait végeztük el. Pozitív heterózist tapasztaltunk a testsúly tekintetében, és negatívat a takarmányértékesítésben. A keresztezett utódok, különösen a tojók jobb teljesítményt nyújtottak félszabad tartásban, mint félintenzív körülmények között (Dong Xuan és munkatársai, 2017b).
Több mint egy évtizeddel a vietnami adaptációs vizsgálatok megkezdése után a magyar baromfifajták kísérleti állományai jelen vannak az országban, északtól délig, beleértve a hegyi területeket is (Hien, 2011; Phuong, 2013; Thong és munkatársai, 2013; Dieu, 2015; Vy és munkatársai, 2016). A helyi média és a kutatási jelentések szerint a magyar pulykák (HU-BA pulykáknak nevezik) húsa nem túl puha és ezért kedvelt a helyi piacokon, a MPGy pedig nagyobb mell- és combaránnyal és sokkal kevesebb abdominális zsírral rendelkezik, mint a helyi tyúkfajták (Hung, 2008; Dieu, 2015). A magyar baromfira úgy tekintenek, mint egy lehetőségre Vietnam jövőbeni baromfitenyésztésének továbbfejlesztésében (Tien és munkatársai, 2007b). A vietnami szakemberek mindezek mellett lehetőséget látnak a takarmánykeverékek helyettesítésére helyi, olcsó takarmányféleségek felhasználásával, a magyar szakemberek által megismertetett tartástechnológiára alapozva, ezzel is csökkentve a tartási költségeket (MGE, 2014; Dong, 2016; Dong és Thu, 2016; Vy és munkatársai, 2016). A jó alkalmazkodó képesség (Hien, 2011; Thong és munkatársai, 2013; Lan Phuong és munkatársai, 2015a), a kiváló húsminőség (Dong és Thu, 2016), a gazdasági versenyképesség (Tien és munkatársai, 2007b; FARMVINA, 2014) azok a tulajdonságok, amelyek életképessé teszik a régi magyar baromfifajtákat Délkelet-Ázsia helyi piacain is.
Az adaptációs eredmények
értékelése és tanulságai
Az ex situ génmegőrzés jelentőségét haszonállatfajták fejlődő országokban való honosításával, mint mellőzött kutatási területet, Marshall (2014) is említi tanulmányában. Ezzel összhangban eredményeink azt mutatják, hogy komoly lehetőségek kínálkoznak a fejlődő országokkal való hasonló együttműködésben, legalábbis egyes baromfifajok esetében.
A HáGK magyar baromfi génbankjában tartott állományokkal összehasonlítva, a Vietnamban nevelt MPGy, az RP, a BP és a FMTy jobb életképességet és alacsonyabb (kedvezőbb) takarmányértékesítést mutat (Tien és munkatársai, 2007a és 2007b; Tien és munkatársai, 2010; Dong Xuan és munkatársai, 2017a). A két különböző élőhelyen tartott fajták tojástermelését a 4. ábrán mutatjuk be. A magyar pulykafajták hosszabb időszakban termeltek tojást Vietnamban, mint Magyarországon. A FMTy szintén több tojást termelt Vietnamban, mint Magyarországon, ugyanakkor a tojások kisebbek és könnyebbek (valamint hosszabb formájúak) voltak. A kisebb méretet azonban teljesen ellensúlyozta a nagyobb számú tojás, miközben a vastagabb és nehezebb tojáshéj azt jelzi, hogy ezek a tojások védettebbek a káros környezeti hatásokkal szemben (Dong Xuan és munkatársai, 2016).
4. ábra.
Az Észak-Vietnamban (Thuy Phuong Baromfikutató Központ) illetve Magyarországon, a HáGK telepén nevelt a magyar rézpulyka (RP), a magyar bronzpulyka (BP), a fogolyszínű magyar tyúk (FMTy) és a magyar parlagi gyöngytyúk (MPGy) tojástermelésének összehasonlítása (Tien és munkatársai, 2007a és 2007b; Dong Xuan és munkatársai, 2008; Tien és munkatársai, 2010; Dong Xuan és munkatársai, 2017a adatai alapján)
A programok fenti eredményei igazolják, hogy lehetséges agroökológiai szemlélettel (Archimede és munkatársai, 2014) integrálni a Kárpát-medencében őshonos baromfifajtákat Délkelet-Ázsia trópusi és szubtrópusi viszonyai között. Különböző eredetű, „őshonos és ritka” tyúkfajta keresztezésével bevonhatók külföldi baromfifajták a Délkelet-ázsiai termelési gyakorlatba. A jelenlegi klímaváltozás mellett a magasabb hőmérséklethez és extenzívebb takarmányozáshoz jól alkalmazkodó baromfifajták szélesebb körben felhasználhatók (Hoffmann, 2010). Keresztezéssel két helyi fajta hasznos tulajdonságai – alkalmazkodóképesség, betegségellenállóság – kombinálhatók eredményesen (Szalay és munkatársai, 2016). Még fontosabb, hogy távoli fajták keresztezésével új minőségi tulajdonságokat hozhatunk létre, amelyek kiegészíthetik az adaptációs előnyöket (Dong Xuan és munkatársai, 2017b).
A régi magyar baromfifajták génmegőrzése mellett a Délkelet-ázsiai ex situ, in vivo génmegőrzési programok fejlesztették és erősítették az együttműködést a fejlődő országok és Európa kutatóintézetei között, valamint a fejlődő országok intézményeinek kutatási és saját fajtáik génmegőrzési kapacitását. Az ismertetett program eredményei a szegénységcsökkentésben is hasznosíthatók (Szalay és Dong Xuan, 2007). A vidéki emberek a program segítségével kiváló minőségű termékeket termelhetnek saját felhasználásra, vagy piaci céllal anélkül, hogy életmódjukat, vagy az őket körülvevő agrár-ökológiai rendszert kényszerűen megváltoztatnák.
A régi magyar baromfifajták Délkelet-ázsiai adaptációs vizsgálatainak eredményei azt is sugallják, hogy a Kárpát-medencében kialakult haszonállatfajták a világ legtöbb helyén, szélsőséges klimatikus viszonyok között is életképesek és termelésre alkalmasak maradnak, míg fordítva ez általában nem mondható el. Ez a tény a magyar génmegőrzési programokat különösen értékessé és hasznossá teheti nem csak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is (Dong Xuan és munkatársai, 2017a).
A baromfi génmegőrzésben az ex situ megőrzést biztonsági tartaléknak tekinthetjük, ami az elterjedt in situ fajtafenntartás biztonságát növeli, és hosszú távú védelmet nyújt. Az a tény, hogy a vizsgálatok során a magyar baromfifajták jobb teljesítményt nyújtottak idegen környezetben, mint saját eredeti élőhelyükön, azt igazolja, hogy a magyar baromfi génmegőrzési programok nemzetközi szinten is megállják a helyüket, és fontos szerepet játszhatnak a „Mezőgazdasági Kutatás a Fejlesztésért” programok tudományos együttműködéseiben és a helyi termelési gyakorlatban (beleértve a keresztezést is).
