A Magyar Haszonállat-Génmegőrző Egyesület (MGE) (2017-ig Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete), a gödöllői KÁTKI-val és jogutód szervezeteivel együttműködve, 1997 óta végez génmegőrzési, fajtafenntartási és kutatási tevékenységet. A régi magyar baromfifajták tenyésztő szervezeteként 7 tyúk-, 2 pulyka-, 1 gyöngytyúk-, 2 lúd-, és 2 kacsafajta elitállományainak törzskönyvezését végzi. Faluprogramokat szervez a fajták elterjesztésére Kárpát-medence szerte, és folyamatosan bővíti a tenyésztői bázist. A baromfi génmegőrzés és tenyésztésszervezés mellett távlati cél a Géngyűrű programban gyűjtött, különböző, Kárpát-medencei tájfajták génmegőrzési feltételeinek és szervezett fajtafenntartásának kidolgozása.
Alapszíne sárgásbarna. Nyaktollának végei, a szárny evezőtollai és a faroktollak végei kismértékben barnásfeketék. A kakas tollazatának alapszíne sötétebb, a nyak- és nyeregtollak és a szárny fedőtollai élénk vörösessárgák, az evezőtollak és a kormánytollak barnásfeketék, a sarlótollak zöldes árnyalatba hajló feketék. Csőrük és lábuk sárga, tojásuk világosbarna. A naposcsibék egyszínű világosbarnák. A tyúkok súlya 2,0–2,3 kg, a kakasoké 2,5–3,0 kg. A sárga magyar tyúk a Dunántúlon, ill. az Alföld és a Duna–Tisza köze egyes részein volt elterjedt fajta.
A magyar tyúk középnagy testű és kettős hasznú, fajtái a magyar parlagi tyúk színváltozataiból alakultak ki. Jellemzőjük a széles, telt és domború mell, a magasan tűzött szárny, a jól fejlett tojóhas, a középhosszú láb, a fejlett faroktollak és a testhez simuló tollazat. Koponyájuk domború, csőrük rövid és erős, szemük élénk. A taréj középnagy, egyszerű fűrésztaraj. Az áll-lebeny lekerekített, a füllebeny tojásdad alakú és mindig élénkvörös. Húsuk és tojásuk kiváló minőségű.
Tollazata fényes fehér. A kakasok tollazata szintén egyszínű fehér, idősebb korban enyhén sárgás árnyalatba hajló lehet. Csőrük és lábuk fehér vagy csontszínű. Tojásaik krém- vagy világosbarna színűek. Naposcsibéik sárgásfehér pelyhűek. A tyúkok súlya 1,8–2,0 kg, a kakasoké 2,0–2,5 kg. A fehér magyar tyúk elsősorban az Alföld és a Duna–Tisza köze tyúkja volt, mivel fehér színével az árnyék nélküli tartást, a tűző napsugarakat a legjobban viselte.
Tollazatának alapszíne kékesszürke, a sötét, keskeny keresztsávok idézik elő a jellegzetes „kendermagos” színt. A kakasok színe világosabb. Lábuk fehér vagy csontszínű, ritkán sárga, tojásaik világosbarna vagy barna színűek. Naposcsibéik sötétszürke-fekete pelyhűek, a kakascsibéknél a hastájon és a fejen világosabb folttal. A tyúkok súlya 2,0–2,3 kg, a kakasoké 2,5–3,0 kg. Rejtőzködő színe miatt elsősorban az ország északi részén, a szárnyas ragadozóktól veszélyeztetett területeken kedvelték, de az egész országban kedvelt fajta volt.
A tojó alapszíne az egész testre kiterjedően barna, hasonlít a fogoly színéhez. Finom rajzú tollazata a mellen vöröses, a farok és a szárny evezőtollai feketék vagy sötétbarnák. A kakas sokkal színesebb, nyak- és nyeregtollazata aranysárga, feje narancsvörös, a nyereg, a váll és a hát felső része barnáspiros, a mell, a has és a combok fedőtollai feketék, sarlófaroktollai zölden zománcolt feketék. Lábuk sárga, csőrük sötétebb barna pigmentű. Csibéik pelyhezete középbarna, világosabb tarkázottságú, vadmadárszerű színeződésű. Tojásaik színe világosbarna vagy barna. A tyúkok súlya 2,0–2,3 kg, a kakasoké 2,5–3,0 kg. A Dunántúlon és az erdős vidékeken szaporították.
Csőre csontfehér, szeme narancsvörös, taraja, arca, áll- és füllebenye vérpiros. Az áll-lebeny kör alakú. A lábszár fiatal tyúkoknál hússzínű, idősebbeknél csontfehér (újabban a sárga láb megengedett). A körmök színe csontfehér. Tollazata tiszta fehér, ragyogó, ezüstös zománcú. A naposcsibék sárgásfehér pelyhűek. A tyúkok súlya 1,8–2,0 kg, a kakasoké 2,0–2,5 kg.
Az erdélyi kopasz nyakú tyúk színváltozatai Erdélyben kitenyésztett, önálló fajták. Nyakuk és részben a mellük, valamint hasi részük is tollatlan. A fejtetőn szintén kevés toll található. Testalkatuk hasonlít a magyar tyúkéra, de annál nagyobb törzsű, hosszabb és tojásdad alakú, melle kerek, mint a vadmadaraké. Szárnya hosszabb és hegyesebb, taraja egyszerű fűrésztaraj. Rendkívül edzett, erős és ellenálló fajták. Gyorsan fejlődnek és gyorsan tollasodnak. A tojások fehér, barna vagy krémszínűek. Génbanki állományainkban önálló fajtaként őrizzük és szaporítjuk.
Csőre sötét palaszínű, szeme narancsvörös, taraja, arca, áll- és füllebenye vérpiros. Az áll-lebeny kör alakú. A láb és a körmök sötét palaszínűek. Tollazatuk fekete, acélkékes vagy zöldes zománcozottsággal. A naposcsibék fekete pelyhűek. A tyúkok súlya 2,0–2,3 kg, a kakasoké 2,5–2,8 kg.
A kendermagos erdélyi kopasz nyakú tyúk csőre csontfehér, szeme narancsvörös, taraja, arca, áll- és füllebenye vérpiros. Lába hússzínű, csontfehér (a sárga láb megengedett). A körmök fehérek. Tollazatának alapszíne kékesszürke, sötét, fekete színhatású, keskeny keresztsávokkal („kendermagos” mintázat). A kakasok színe világosabb. A naposcsibék sötétszürke-fekete pelyhűek, a kakascsibéknél a hastájon és a fejen világosabb folttal. A tyúkok súlya 2,0–2,3 kg, a kakasoké 2,5–3,0 kg.
A rézpulykát főként Boszniában és a Délvidéken tenyésztették nagyobb számban, ezért „bosnyák pulykának” is nevezték. A tojók súlya 6,00–8,00 kg, a kakasoké 7,00–10,00 kg. A kakas színe a test elülső részén sötét rézvörös, fehéres szárnyfedő- és faroktollakkal. Alapszínét fakó és fehér harántsávok tarkíthatják. A láb rózsaszín, a bőr fehér színű, a tojó valamivel világosabb. A betegségekkel szemben ellenálló, igénytelen, szorgalmasan kotló és nevelő, nagyon jó élelemkereső pulykafajta. Éves tojástermelése 80 körüli.
A pulykát elsősorban a nagy test és a hosszú lábszár jellemzi. Az összes hazai baromfifaj között a legnagyobb. Testük hosszúkás, tojás alakú, vállban különösen széles, hátrafelé fokozatosan elkeskenyedik. Fejükön és nyakukon jellegzetes szemölcsök, „bibircsek” vannak. Jellemző a kakasok és kisebb mértékben az idősebb tojók mellén kifejlődő szőrpamacs is. A sokféle színváltozat közül Magyarországon elsősorban a fehér és a fekete, később a bronzszínű fajták terjedtek el. Az ország déli és középső vidékein a rézpulyka is gyakori volt.
A bronzpulyka a legrégebben kitenyésztett pulykafajták egyike, az egész világon elterjedt. Az 1800-as évek második felében keresztezés és fajtatiszta tenyésztés céljából hozták be hazánkba, és a XX. század elejére a legértékesebb és legelterjedtebb pulykafajtává vált. A parlagi változatként fennmaradt „magyar” bronzpulyka testformája és tollszíneződése megegyezik a standard bronzpulykáéval, sötét bronz színét fehéres szárnyfedő- és faroktollak tarkítják. A tojók súlya 7,00–9,00 kg, a kakasoké 8,00–12,00 kg, tojástermelésük évi 50-80 körüli.
A magyar parlagi gyöngytyúk tojók súlya 1,30–1,50 kg, a kakasoké 1,50–1,70 kg. Testük vízszintes tartású és zárt. Fejükön sisakot viselnek, amely a kakasoknál nagyobb. Áll-lebenyük kétoldali, tömött, fehér színű, a széleken vörös, a tojóknál kisebb és lelógó. Lábai viszonylag rövidek és palaszürkék. Tojástermelését április végén kezdi, évente 60–80 db, 50 g körüli, tompa-krémszínű tojást tojik. Tojáshéja vastag, ezért tojása hosszabb ideig eltartható, mint a tyúké. Húsa kiváló, vadmadárra emlékeztető. Nagyon edzett, vad természetű, kitűnő élelemkereső és rovarirtó baromfiféle.
Legelterjedtebb színváltozata a kékesszürke gyöngytyúk, melynek tollszínezete kékesszürke alapon egyenletesen fehéren pettyezett, gyöngyözött. Az evező- és faroktollak barnák, szélükön fehéres tarkázottsággal. Mell- és nyakszíneződésük foltok nélküli ibolyaszürke. Csibéi barnás színűek, hátukon hosszanti sötétebb sávokkal. A fehér színű gyöngytyúk kevésbé gyakori, tollszíne bársonyos csillogású, tejfelsárga alapszínű, rajta ezüstfehér pettyekkel. A naposcsibék színe szürkés, világosabb sávokkal és pelyhekkel.
A fodros tollú magyar lúd a Kárpát-medence egyik különlegessége. Látványos, testtől elálló tollazata miatt előszeretettel tenyésztették hazánk egyes vidékein. Erdélyben ma is elterjedt. Különböző színváltozatait magyar őshonos fajtaként, génbankokban tartjuk fönn. A fajta csupán tollainak szerkezetében tér el a magyar lúdtól, őrzi annak tulajdonságait. Elsősorban szárnyfedőtollai, combtollai, kisebb mértékben faroktollai hosszúak, puhák és szalagszerűen, látványosan fodrozódnak. A fodros tollúság egy gén által meghatározott, domináns tulajdonság, mely heterozigóta állapotban részleges dominanciát eredményez. A fodros tollú magyar lúdnak különböző (fehér, szürke és tarka) színváltozatai ismeretesek. A HáGK gödöllői génbankjában a fodros tollú magyar lúd valamennyi színváltozatát őrizzük.
A fehér magyar kacsa a leggyakoribb magyar kacsafajta, a tojó testformája és színe lényegesen nem különbözik a gácsérétól. Tollazata testhez simuló, egységesen fehér színű, csőr- és lábszíne sárga, pigment nélküli. A naposkacsák pelyhezete egyszínű sárga. A tojók súlya 2,30–2,60, a gácséroké 2,60–3,00 kg.
A magyar kacsák koponyája lapos, fejük hosszú, törzsük hossztengelye vízszintes. Testük arányos, oldalról téglalap alakú. A magyar parlagi kacsa eredeti hazai kacsafajta. Testsúlya alapján a kisebb testű kacsafajtákhoz tartozik. Végtagjai rövidek. A magyar kacsa kitűnően hizlalható és tömhető, húsa rendkívül ízletes, lédús és finom rostú. Nagy ellenálló képességű és jó élelemkereső fajta. Egyedei még kisebb létszámban föllelhetők Erdélyben és az alföldi tanyavilágban.
A tarka (vadas színű) magyar kacsa tojó tollazatának színe lényegesen szerényebb, egyszerűbb mint a gácséré (kifejezett ivari dimorfizmus). A tojók rajzolatos tollazata testhez simuló, színe egyöntetűen barnás, a gácsér feketés feje kékes-zöldes acélos csillogású, nyakán fehér gyűrű látható, háta szürkés-barna. Mindkét ivarra jellemző a fényes kék szárnytükör. Csőrük sötét pigmentű, lábuk vöröses-sárga. A naposkacsák pelyhezete szürkés-barnás tarka sárga foltokkal. A tojók súlya 2,50–3,00, a gácséroké 2,70–3,20 kg.
