Erdélyben a pulykát nem fajták, hanem színük szerint különböztetik meg: fehér, fekete, három színű vagy tarka, cirmos (vörhenyes fehér), téglás (bronz színű).  Udvarhelyszéken azt tartják, hogy a pulykának tágas mező vagy tarló kell, ahol szabadon legelészhet, bogarászhat. Sáska, cserebogár, bundásbogár összeszedésével sok hasznot hajt, de a kukoricásban kárt is tud tenni. A mai erdélyi, székely ember kezd lassan ráébredni arra, hogy a nagyszülei által tartott „paraszt” pulykák igaz nem érik el a huszon-egynéhány kilót, de ellenálóságukkal, elevenségükkel, szépségükkel és nem utolsó sorban fenséges “vadas” ízükkel messze felülmúlják napjaink modern hibridjeit. Az erdélyi ember valamikor nagyon kedvelte az általa csak „paraszt” pulykának nevezett erdélyi tarka pulykát. Tette ezt olyan észérvek mentén, mint betegségekkel szembeni rendkívüli rezisztenciája, élelemmel szembeni igénytelensége, jó télálló képessége, korai tojástermelő ösztöne, megbízható kotlási hajlama és természetesen ízletes húsa miatt.